AHF calls for the Exoneration of Count Janos Esterhazy

5/10/2013 – AHF publishes documents supporting the exoneration of Count János Esterházy (the only member of the Slovak Parliament in 1942 who voted against expelling the Jews, he was convicted on trumped up charges and died in a communist prison). The documents attest to his principled stand and actions to save Jews during World War II and protect the Hungarian minority in Slovakia, and includes letters from Simon Wiesenthal, Yad Veshem, and historians Dr. Magda Ádám and Dr. István Deák, Professor Emeritus from Columbia University.

It is regrettable when contemporary politics driven by totalitarian ideology attempts to revise, ignore or obliterate historical facts. Such shameful falsification of history is what is happening in the case of Janos Esterhazy, a principled anti-fascist who saved Jewish lives during the Second World War and championed the rights of the Hungarian minority in Slovakia.

Esterhazy died in a communist prison convicted on trumped up charges brought by the Soviet Union and its ally, Czechoslovakia (in January 1993, Russia exonerated Esterhazy because he had been “arrested without cause”). Ignoring the unassailable record, a few xenophobes are laboring to belittle Esterhazy’s anti-fascist actions and his raising his voice against the plans of Slovakia to deport and to exterminate the Jews.  In a circular argument the Esterhazy detractors in effect assert that he should not be exonerated as a “war criminal” because he is a convicted “war criminal.”

Documents and writings touching on Esterhazy’s record appear below. Considering these materials, it is apparent that the ideology that prompts Esterhazy’s detractors is anti-Hungarian chauvinism or hatred of an aristocrat who did the right thing.

1. Letter of Simon Wiesenthal to Dr. Peter Samko and the English translation of the same.
2. Letter of Dr. Moshe Bejski, Yad Vashem, to Alice Esterhazy-Malfatti.
3. Letter of Professor Istvan Deak, Columbia University, to Yad Vashem.
4. Adam Magda, “Esterhazy Janos koncepcios pere, 1947,” Historia, 2007/2.
5. Rujder Iren, “Fay a valosag kiforgatasa,” Uj Szo, July 22, 1994.
6. Anti-Defamation League, the Jan Karski Courage to Care Award.
7. Dr. Geza Jeszenszky, Esterházy János (1901-1957), Születésének 106., halálának 50. Évfordulóján (2007. március 11.)
8. Frank Koszorus, Jr., American Hungarian Federation, Falsification of History in Slovakia
9. AHF Remembers the Heroes of the Hungarian Holocaust

Letter of Simon Wiesenthal to Dr. Peter Samko regarding the case of Janos Esterhazy (translation from the original German)

[Download] the letter of Simon Wiesenthal to Dr. Peter Samko regarding the case of Janos Esterhazy (original German)

Documentation Center of the Federation of Jewish Victims of the Nazi Regime, Vienna

May 10, 1993

To Senate-President
Dr. Peter Samko
City Court, Zahrednicke 10
813 66 Bratislava / Slovakia

Concerning: Rehabilitation of Janos Esterhazy
1 Nt 55/92

Honorable Senate-President:

Referring to your letter of April 14, 1993, I would like to communicate the following:

I have learned immediately after the war about the role that Jan Esterhazy, who was born 3/14/1901 in Ujlak, played during the war in favor of persecuted persons of Jewish origin. It was of great concern in Jewish circles that during the communist era we could not undertake any steps in his favor. I have personally experienced how quickly I was branded an “anti-communist” and “enemy” by the communists when I brought to light and repeatedly wrote or spoke critically about anti-Semitism and the violation of human rights in the communist states. Now, however, the circumstances in the former communist states have become something very different and it is in accord with the will and needs of many of those who were formerly persecuted to honor Jan Esterhazy in the name of human rights and to contribute to his rehabilitation.

We possess a series of declarations of witnesses and documents we assume the attorney for the Esterhazy family has already presented in the initiation of the rehabilitation process. Equally, there exist newspaper articles which report about the meritorious role of Count Esterhazy and describe his helpfulness and his extensive activities in the protection of threatened persons, labeling his hard-to-comprehend legal conviction as wrongful.

We assume that his legal conviction in a communist state came about above all because of his aristocratic origin.

It is surely important to you, Honorable Senate-President, that the earlier sentencing of Mr. Esterhazy was declared invalid on January  21, 1993 in Moscow.  I attach a photocopy of the original document as well as a German and a Hungarian translation.

Additionally, we have received a letter from Mrs.Veronika Dubnicka Schlesinger from Bratislava, who describes Mr. Esterhazy as the rescuer of her family – I attach this letter in the original and assume that you will give this witness a hearing.

Honorable Senate-President, I hope that my statements along with the witness of many individuals to whom this honest man, Jan Esterhazy,  has done good and helped them to survive, will contribute to right a former wrong.

With friendly greetings,

Simon Wiesenthal

Letter of Dr. Moshe Bejski, Yad Vashem, to Alice Esterhazy-Malfatti

[Download] the letter of Dr. Moshe Bejski, Yad Vashem, to Alice Esterhazy-Malfatti, daughter of Count Janos Esterhazy

Jerusalem, 13 January 1991

Dear Mrs. Esterhazy-Malfatti:

At the off ices of Yad Vashem, the Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority, testimonies and documents were received concerning the deeds and activities of your late father, Mr. Janos Esterhazy, during the World War Two period, when Jews were persecuted and liquidated by the Nazi authorities.

We learned that as a leader of a political party and a member of parliament in Slovakia, your father was sensitive to the injustices perpetrated on Jews, and he courageously criticized these Nazi actions, even publicly — a quite uncommon
behavior in those days. His humanitarian feeling and personal concern for others did not permit him to condone the steps taken by those in power at the time, nnd he tried to critize and condemn them. By voicing his position, he attempted to influence others, even if evidently few were ready to listen to him.

The name of your father, Janos Esterhazy, will forever be well remembered by Slovakian Jewry and the Jewish people as a whole, for his courageous stand and his sense of justice.

Sincerely yours,

Dr. Moshe Bejski
Chairman, Commission for the Designation of the Righteous

Professor István Deák’s Letter to Yad Vashem

Dr. Mordecai Paldiel
Director, Department of the Righteous
Yad Vashem, Jerusalem

Re: János Esterházy

October 17, 2003

Dear Dr. Paldiel:

Please forgive this unsolicited letter regarding Count János Esterházy, a political leader whom I admire. I understand that the matter of his being posthumously awarded the distinction “Righteous Among Gentiles” is under renewed investigation by your office. For your information, I have been teaching Central European history at Columbia University since 1963, and although I am now en emeritus, I am still very active in my profession. I am the author of several books and many articles, mostly on the subject of modern Central and East Central History. My special interest has been, for quite some time, the convoluted history of World War II in the region. Thus I can claim some expertise on the period and place in which Esterházy was active.

János Esterházy was one of the rare Hungarian politicians of the interwar period whose nationalism was not exclusionist. As the leader of the Hungarian minority in fascistic wartime Slovakia, he alone voted in the rubberstamp Slovak parliament, on May 15, 1942, against the deportation of the Slovak Jews to Auschwitz, Then, and at other times, he forcefully raised his voice against the inhumanity of the Msg. Tiso’s Slovak regime. Similar to many other Righteous among the Gentiles, Esterházy occasionally expressed anti-Semitic sentiments but it is much more important to know that he protested desperately against the plans to expel and to exterminate the Jews.

After the war, Esterházy was dragged to Siberia where he was subjected to torture by the NKVD. While there, a Czechoslovak court sentenced him to death for treason, and only following his return from Soviet captivity was the death sentence commuted to life imprisonment. Gravely ill, Esterházy vegetated in a Czechoslovak prison until his death in 1957.

Esterházy was sentenced by the Czechoslovak court for having endangered the existence of Czechoslovakia, but between 1939 and 1945 there was no Czechoslovakia only a German Protectorate for the Czech lands, and a viciously anti-Semitic and openly fascistic, independent Slovakia. At worst then, Esterházy was disloyal to a state whose wartime existence the post-war, reconstituted Czechoslovak regime did its best to forget.

It is a sad fact that of all the nations and governments in Eastern Europe, the Czech and the Slovak regimes and public have made the least progress, so far, in overcoming their past, be it their collaboration with Nazi Germany in the war effort; their handing over their Jews to the Nazi death factory, or their reducing millions of their German and Hungarian civilians to pariah status following World War II. Of all the Czech and Slovak politicians, President Václav Havel alone has truly apologized for the mistreatment and expulsion of the German and Hungarian minorities. Moreover, virtually no Czech and Slovak statesman has apologized for the highly efficient “Final Solution of the Jewish Question” in the two states, which would have been inconceivable without the collaboration of the Czech and Slovak administrations, police, and a substantial part of the public.

Blaming János Esterházy will not solve the Slovak historical dilemma. On the contrary, it would be a step in the right direction for democratic Slovakia to recognize the heroism of János Esterházy, one of their loyal citizens who, unlike most other Hungarian politicians in that country, did not leave to settle in Hungary in 1938-1939.

The final reason I am writing these few lines is because of my trust in Dr. Magda Ádám, a well-known Hungarian historian who, as you know, has voluntarily assumed responsibility for attempting to clarify Esterházy’s name. Dr. Ádám hails from Carpatho-Ruthenia, a province that was a part Czechoslovakia at the time of her birth. It was the Hungarian and not the Czech or the Slovak authorities that deported her and her entire family in 1944 to Auschwitz where her parents and several of her younger siblings were gassed. Despite her family’s suffering under Hungarian rule, Dr. Ádám has unhesitatingly embraced the cause of a Hungarian politician.

Magda Ádám speaks fluent Hungarian, Czech, Slovak, and Russian, among other languages. For several decades already, she has been writing books and essays on the history of Central Europe, and especially on Central European nationalism. She is a well-known historian who feels duty-bound to fight for the rehabilitation of a statesman she admires. I ardently hope that her quest will lead to a successful conclusion.

Yours cordially,

István Deák, PhD
Seth Low Professor Emeritus of History
Columbia University Department of History

Ádám Magda: Esterházy János koncepciós pere, 1947 – Egy ítélet továbbélése.

Esterházy Jánost 1947. szeptember 16-án Pozsonyban koholt vádak alapján a Szlovák Nemzeti Bíróság háborús bűnösnek nyilvánította és kötél általi halálra ítélte. (Később az ítéletet életfogytiglan tartó börtönre változtatták.) A koncepciós ítélet szerepet játszik abban, ahogy Esterházyt mindmáig nem rehabilitálták és így pl. zsidómentő tetteiért sem tüntették ki.

1947 szeptemberében a vádirat két pontban mondta ki Esterházy bűnösségét: az egyik vádpont Csehszlovákia “szétveréséért”, a másik Szlovákia fasizálódásáért tette felelőssé. Esterházy János valóban támogatta az autonóm szlovák kormány létrejöttét, de ezért valamivel később a szlovák politikai és kulturális elit, a szlovák nép jelentős része síkraszállt – s ma, 2008-ban immár 15 éves európai realitás. Csehszlovákia szétesésében akkor a meghatározó szerepet a kül- és belpolitikai tényezők, nem pedig Esterházy János játszották. Így az Esterházyt ma is elmarasztaló történészek szükségszerűen torz képet festenek a magyar politikusról.

Másrészt Esterházy számára idegenek voltak a náci eszmék; a sajtó hasábjain, hivatalos nyilatkozatokban határolta el magát és pártját, a Magyar Pártot a nemzetiszocialista eszméktől és politikai irányvonaltól. A Tiso-féle fasiszta Szlovákiában Esterházy a szélsőjobboldali parlamentben egyedül szavazott a szlovák zsidók deportálása ellen (1942. május 15.). Náciellenes és zsidómentő magatartása miatt a szlovák hatalom és Berlin is ellenségnek tekintette. 1944 utolsó hónapjaiban a Gestapo körözést adott ki ellene, s bujkálni kényszerült.

Esterházy a magyar kisebbség számára nemzetközi szerződésben biztosított, de be nem tartott jogokért harcolt. A magyarság helyzetét, a müncheni válságig, mindig is Szlovákián belül kívánta megoldani. Programjában az önrendelkezés, ill. a népszavazás gondolata csak 1938 őszétől kapott helyett, amikor a nagyhatalmak a csehszlovák válságot ez úton kívánták megoldani, s készek voltak megadni e jogokat a szudétanémeteknek. Esterházy ebben a helyzetben követelte az önrendelkezést és a népszavazást a magyar kisebbség számára is. Az Esterházy rehabilitációját még ma is ellenző szlovák történészek ezt tartják a magyar politikus egyik legnagyobb “bűnének”. A népszavazási és önrendelkezési jogok, vagyis a wilsoni elvek melletti kiállásért azonban semmiképpen nem jár halálos ítélet, de még életfogytiglani börtön sem.

Reméljük, hogy manapság, amikor már minden lehetőség adott a politikamentes történetíráshoz, Esterházy tevékenysége is előbb-utóbb az őt megillető helyre kerül.
A teljes cikk a nyomtatott kiadásban olvasható. [tovább Magda Ádám-rol]

Dr. Geza Jeszenszky, Esterházy János (1901-1957), Születésének 106., halálának 50. Évfordulóján(2007. március 11.) 1

A magyar történelem justizmordjainak listája igen hosszú. Az 1849-es és az 1956 utáni kivégzettek emlékét (ha nem is mindig nevét) még csak őrzi a nemzeti emlékezet, a nácizmus és a kommunizmus által formálisan perben, de valójában minden alap nélkül életüktől megfosztottak teljes jegyzéke össze sincs állítva. Nem is beszélve a haláltáborokba hurcolt, Dunába lőtt, börtönben, hadifogságban, munkatáborban elpusztított honfitársaink százezreiről. Nemzetünk mártírjai közé tartoznak azok is, akiket az utódállamokban ítéltek halálra politikai perekben, lényegében magyarságuk, közösségük iránti hűségük okán. Esterházy János, a Csehszlovákiához csatolt magyarok kimagasló politikai vezetője, 1936 és 1938 között az Egyesült Magyar Párt elnöke, nemcsak a szlovákiai magyarság hőse és mártírja, de legnagyobb nemzeti példaképeink között a helye.

A rendszerváltozás előtt csak szűkebb hazájában, a szlovákiai magyarok között tisztelték, őrizték emlékét, itthon szó sem esett róla. 1991 óta viszont minden évben megemlékezünk e nagy egyéniségről, nemcsak itt, ahol budapesti tartózkodásai alatt lakott, de nyitraújlaki szülőfalujában, üdvös politikai működése elsődleges helyszínén, Pozsonyban, első szobránál, Búcson, és halála színhelye, a mirovi börtön temetőjében is. A számos ünnepség során, még inkább a róla megjelent munkákban2 ugyan már minden lényegest elmondtak, de néhány alapvető tényt, üzenetet újra és újra fel kell idéznünk, hogy Esterházy nevét ne lehessen elfeledni, vagy kitörölni a történelemből.

Az egyik legpatinásabb főnemesi családból származott, de a történelmi név és az örökölt (Trianon következtében radikálisan megcsappant) vagyon nála igazán a noblesse oblige, a szolgálat kötelezettségét jelentette. Noha az Esterházyakat a közvélekedés a Habsburgokhoz mindig lojális, aulikus főurakhoz sorolja, s ezt hirdeti – ma már az interneten – is a család hercegi ága,3 ne feledkezzünk meg Esterházy Antal kuruc tábornagyról, aki Rákóczit még a rodostói száműzetésbe is követte. Dédapja, Jeszenák János, Esterházy Gizella férje, a magyar ügy hőse volt 1848-ban, majd mártírja lett 1849. októberben, de Esterházy János apai felmenői is a szabadságharc aktív katonai és politikai résztvevői voltak.

Esterházyt 1932-ben választották meg az Országos Keresztény Szocialista Párt elnökévé. Célját közössége szolgálatában jelölte meg, konkréten a papíron létező jogok tiszteletben tartásában, a kultúrális autonómia megvalósításában. Joggal állapította meg Duray Miklós 1997-ben: „Esterházy János pártpolitikusi pályafutásának egyik legfényesebb fegyverténye annak a felismerése volt, hogy a magyarság jogaiért folytatott küzdelmet nem lehet sikerre vinni akkor, ha a felvidéki magyarság politikailag megosztott és az akkori két politikai pártja között rivalizálás folyik. Pártelnökként a saját pártja önállóságának feladását hirdette meg és erről igyekezett meggyőzni a Magyar Nemzeti Párttal való egyesülés ellen fellépő tisztségviselőket is a pártjában. Azt hirdette, hogy a pártérdekeket félre kell tenni és mindennél előbbre valónak kell tekinteni a magyar közösség érdekét. Meggyőző fellépésének eredményeként és a magyar tömegek elvárásának súlya alatt 1936-ban egyesült az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt. A politikai taktika szempontjából ez volt a felvidéki magyarság legbölcsebb közös lépése a kisebbséggé degradáltságának csaknem nyolcvan esztendeje alatt.” Az első bécsi döntés eredményét természetesen ő is örömmel fogadta, de helytelenítette, hogy az azt megelőző komáromi tárgyalásokon – Imrédy miniszterelnök utasítására – a magyar küldöttség nem mutatott kellő türelmet és tapintatot, amivel külső közbelépés nélkül is kedvező, de a szlovákok által is elfogadott eredményt lehetett volna elérni. Néhány Magyarországnak ítélt, de szlovák többségű településről történő önkéntes lemondást is javasolt – hiába. Nagy feltűnést azonban az a döntése váltott ki, hogy ő maga a magyar Országgyűlésbe történő bevonulás helyett a Szlovákiában maradt magyarok sorsában osztozva folytatta jog- és érdekvédő harcát. A szélsőséges szlovák nacionalizmus nyílt diszkriminációval sújtotta a mintegy 80 ezres, ott maradt magyarságot, kivált a Hitler kegyéből 1939. márciusban létrejött önálló szlovák állam létrejötte után, ennek ellenére Esterházy fokozatosan eredményeket ért el. A magyarlakta helységekben Magyar Házak jöttek létre, ezekben pártiroda, kultúregyleti helyiség, díszterem, szín- és moziterem, tornaterem, a szegények számára melegedő, gyermekszobák, kávéház és vendéglő, könyvkereskedés, valamint háziipari üzlethelyiség kapott helyet. A magyar közösség megmaradását, nemzeti tudatának továbbörökítését ilyen eszközökkel eredményesen lehet szolgálni – ez is egy megszívlelendő módszer, amit most a Rákóczi Szövetség igyekszik megvalósítani.

Nem lehet Esterházyra politikai címkéket ragasztani, hogy jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális politikai filozófia követője. Egyetlen jogos címkéje van: humanista keresztény magyar volt. Kereszténysége a szeretetet, a szociális felelősséget, a gyöngék és üldözöttek védelmét jelentette. Ezen az alapon volt a nácizmus ellenfele, az üldözött zsidók védelmezője –mindenek előtt nevezetes 1942-es, a szlovákiai zsidók deportálását a parlamentben egyedül elutasító szavazatával. „Mint az itteni magyarság képviselője […] kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.”4 Tiltakozása összecsengett Márton Áron, az erdélyi magyarság erkölcsi vezére 1944-es, a magyarországi zsidóság deportálását élesen elítélő szavaival. Esterházynak kulcsszerepe volt abban is, hogy a szlovákiai zsidóság közel fele Magyarországra, egy részük a későbbiekben Palesztínába menekülhetett.5 Együttműködött a magyarországi menekültügyet irányító id. Antall Józseffel és felettesével, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel.6

Ez az erkölcsileg és politikailag egyaránt példamutató politikus mindig a nehezebb feladatot választotta, nem egyéni boldogulását, biztonságát kereste. Miként 1938-ban az áttelepülés, 1945-ben a külföldre menekülés helyett otthon maradt, népe sorsában osztozott. Az újra berendezkedő csehszlovák hatóságok – mint ismeretes – a magyar lakosságot kollektíven bűnösnek nyilvánították, és programba vették kitelepítését. 1945. április 20-án ezért Esterházy felkereste Gustáv Husák belügyi megbízottat, hogy érvekkel szálljon szembe a kollektív vádakkal. A később az államelnökségig emelkedő kommunista politikus letartóztatta, majd átadta a szovjet katonai hatóságoknak, akik képtelen vádak alapján tíz évi munkatáborra ítélték. Kálváriája – a Gulágon szerzett tuberkulózis, Csehszlovákiának történő kiadatása, halálra ítélése, majd annak életfogytiglani börtönre változtatása – a kort és annak felelős vezetőit minősíti. A szenvedések vállalásához Esterházynak Krisztus-hite adott erőt. Rabtársai – szlovákok, oroszok, köztük Szolzsenyicin –  tanúsítják, hogy a megpróbáltatások során, a Gulágon és a csehszlovák börtönökben, szentekhez méltóan viselkedett, ő vigasztalta, erősítette rabtársait.

Esterházy az 1945 utáni legkorszerűbb európai politikai irányzat – a kereszténydemokrácia, a szociális piacgazdaság – korai képviselője volt. Egyetértett a nagybirtok rovására megvalósuló földreform gondolatával, kijelentette, hogy ugyan a csehszlovák földreform 5 ezer holdjából csak 250 hold szántót és 600 hold erdőt hagyott meg számára, de ő ennél nagyobb áldozatra is készen áll, ha erre lesz szükség. A magyar arisztokrata társadalom fölzúdulása ellenében Kodolányi János köszönte meg a Magyar Nemzet hasábjain a jól érthető üzenetet. „Emlékezzünk csak, Móricz Zsigmond azt írta annak idején, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság mélyebben magyar, mint a magyarországi, őszintébben nézi és vallja az életet, bátrabban vállalja, következetesebben szolgálja. És most íme Esterházy János gróf tanítja ki nagybirtokos osztályunkat áldozathozatalból, sorsvállalásból, hitből, korszerűségből. Ő, aki ottmaradt a kis töredék-magyarság élén, egy sorsban vele, primus inter pares”.7 A kisebbségvédelem területén is a legésszerűbb, megméltányosabb elveket képviselte. Napjainkban előtérbe került az a felismerés, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nemcsak emberjogi, de biztonsági kérdés is. Esterházy közel hetven évvel ezelőtt fogalmazta ezt meg: “Az igazságos nemzetiségi politika sokkal nagyobb biztonsági koefficiens, mint sok-sok írott törvény, … biztosabb minden Maginot-vonalnál, mert semmi sem erősíti meg egy államot jobban, midőn abban nemcsak a többségi, de a kisebbségi állampolgárok is teljes mértékben otthon érzik magukat.”

Programjából sajnos ugyancsak nagyon időszerű – mert nem valósult meg – a magyar-szlovák kiegyezés. Ő állandó hirdetője volt a két nemzet sorsközösségének, e két nép barátságáért küzdött egész életében. Erről tanúskodok 1938-ban, az első bécsi döntést követően elhangzott karácsonyi szózata is: “Mi a szlovák népet … mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is… Az ezer éves sorsközösség az Úristen műve volt és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.” Erről szól Alice leánya is: „Esterházy János minden írásában és beszédében a szlovák–magyar megértést hangsúlyozta, a közös gyökereket a közös földben. Kassa visszacsatolásakor azt kérte Horthytól, hogy adják meg a szlovákoknak, akik Magyarországhoz kerültek, ugyanazon jogokat, mint amit ő kér a vele együtt Szlovákiában maradó magyaroknak. Tehát első szavai az új helyzetben a szlovákok érdekében hangzottak el! Számtalanszor lépett közbe a magyarországi szlovákokért, így 700 [szlovák nemzetiségű] MÁV-vasutasnak, akiket munkájukból elbocsátottak, ő szerezte vissza állását. A Slovenska Jednota-t, az első magyarországi szlovák nyelvű újságot ő segített megalapítani.”8

Esterházy politikusi megnyilvánulásaiban a magyar kisebbség és az összmagyarság érdekei melletti kiállásával párhuzamosan mindig szót emelt a szlovák nép jogai, autonómiája mellett. Nem osztotta viszont a szlovák nacionalisták cseh-ellenességét, a tisztességes, humanista, demokratikus meggyőződésű csehekkel szót tudott érteni, azok is nagyra becsülték. Mivel anyai ágon lengyel származású volt, beszélte nyelvüket, a legjobb személyi kapcsolatokat ápolta a lengyel politikusokkal is. Így bizton állíthatjuk, hogy Esterházy a rendszerváltozás után Antall József által kezdeményezett  visegrádi együttműködésnek is az előfutára volt.

Esterházy legnagyobb történelmi személyiségeink közé tartozik, de nincs a helyén még a magyar tudatban sem, még kevésbé szülőföldje, a mai Szlovákia, a szlovákság tudatában. Nem nyugodhatunk mindaddig, amíg ez meg nem történik. Rehabilitációja nélkül nincs szlovák-magyar kiegyezés, megbékélés, őszinte szövetség. Akik e két szomszéd nép jó viszonyának hívei – s magyar oldalról ki nem az? – azok kötelessége rendületlenül küzdeni ezért!

A rendszerváltozástól ezt a rehabilitálást is joggal elvártuk. Miért maradt el? A Rákóczi Szövetség, a rendszerváltozás kormányai, elsősorban az Antall- és az Orbán-kormány, a szlovákiai magyar politikusok, és néhány szlovák politikus (jelesül a korábbi Házelnök Miklosko), több tudós kiállt ezért. A magyar történészek – köztük baloldali hátterűek, köztük a nácizmus által üldözött [Ádám Mgada] is – 1992-ben, majd 1993-ban alapos érvekkel cáfolták meg az 1947-es per rágalmait, illetve az 1990 után felelevenített félrevezető, hazug állításokat. Meggyőződésem, hogy az elfogultság és a rosszindulat fő oka, hogy Esterházy és vele együtt az egész szlovákiai magyarság a szlovák nacionalisták számára továbbra is a szükséges bűnbakot személyesíti meg. A magyarokat vádolták és vádolják ma is az I. bécsi döntésért – ami rossz időben és formában, de a példátlanul igazságtalan Trianon jóvátétele volt -, és magáért Csehszlovákia 1939-es felbomlásáért. Ami Hitler mellett Tiso és társai, az akkori szlovák nemzetgyűlés felelőssége volt, s egyáltalában nem a magyaroké. 1947-ben „bűnnek” kiáltották ki azt, hogy Esterházy támogatta a szlovákok autonómiáját, önrendelkezését, azt ami 1993-ban megvalósult. Benes és társai szemében ez bűn volt, de a mai Szlovákia szemében ennek érdemnek kellene lennie! Talán dédapját, az 1848-as sikertelen, a nép nagy többsége által nem támogatott szlovák felkelést eredményesen leszerelő Jeszenákot akarja megbosszulni a szlovák nacionalizmus?

Esterházy rehabilitálása Szlovákia ügye, kötelessége, elsősorban a szlovák tudományosság és politika felelőssége! Ezt a szlovákiai magyarok, pártjuk, sajtójuk, közvéleményük 1989 óta következetesen előmozdítani próbálja – de egyelőre hiába. Találóan mondta Bárdos Gyula, a szlovákiai MKP frakcióvezetője, a Pro Probitate – Helytállásért Díj 11. átadása alkalmából: „mi mással lehetne magyarázni, mint szellemi romlással, hogy Esterházy János leszármazottai és mi, szlovákiai magyarok mindhiába várunk rövid, 88 éves történelmünk legnagyobb politikusának jogi és történelmi rehabilitációjára. Hisszük azonban, hogy eljön az idő, amikor megtisztulnak az elmék s igazságot engednek szolgáltatni a tényeknek. Hisszük, és nap nap után teszünk azért, hogy kiderüljön az igazság, hogy a jogtalanul meghurcolt ember méltányosságot nyerjen.”

De a magyar külpolitikának is megkerülhetetlen feladata ennek szorgalmazása! Én miniszterként ezt tettem is, nagy mulasztás volt, hogy 1995-ben utódaim a kétoldalú szerződés tárgyalásakor elmulasztották ehhez ragaszkodni. Erre is alkalmas a visegrádi keret: Havel elnök kancellárjaként 1991-ben Karl Schwarzenberg  támogatta Esterházy rehabilitációját. Most ő Csehország külügyminisztere, elvárhatjuk tőle a következetességet. Nem hinném, hogy a mai lengyel kormány ebben ne volna partner. Kötelessége lenne ezt az ügyet felkarolni az  Európai Parlamentnek is. Ott elsősorban az Európai Néppártra számíthatunk, amelyben erős a magyar jelenlét.

Joggal mondta 2001-ben, az eddigi legnagyobb szabású Esterházy-ünnepségen Németh Zsolt , a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának mostani elnöke [2011-ben a Külügyminisztérium politikai államtitkára – J.G.] a Parlament Kongresszusi Termében: „Bízunk abban, amihez Esterházy is ragaszkodott, hogy a kisebbségi jogvédelem és a szomszédokkal való megbékélés szándéka nem ellentmondás, hanem egymást erősítik.”

A Római Szerződésbe, az Európai Unió születésének 50. évfordulójára készülő dokumentumba sajnos nem sikerült bevinni a kisebbségvédelem ügyét, azt, amit 1945 után Európa bűnösen elhanyagolt, de amit 1990-ben a Koppenhágai Ajánlásokkal, majd az 1993-as uniós felvételi kritériumokkal előtérbe helyezett. Az európai uniót hatalmas felelősség terheli, hiszen – ahogy Esterházy már idézett szavaiban is rámutatott – ez az európai biztonság egyik kulcsa.
Esterházy élete és halála arra is figyelmeztet, hogy meg kell újulnia a magyar politikának: abban az egyéni és a pártérdek, az anyagi gyarapodás helyett a közérdek, az önzetlenség, a szolidaritás, a közösségért vállalt áldozat szellemének kellene eluralkodnia. A hamis sztárok helyett Esterházy legyen a példakép. Vésse szívébe élete üzenetét minden magyar politikus, minden európai polgár!

Jeszenszky Géza

1. A budapesti, Szép utcai emléktáblánál 2007. március 11-én elhangzott beszéd kibővített változata. Mint történész és Esterházy János tevékenységének ismerője, mélyen tisztelem Őt. Mint e megemlékezések régi résztvevője, s mint Esterházy földije, egy több mint hétszáz éve a túróci hegyek közt élő felvidéki, felföldi (szlovákul: hornouhorsky) család leszármazottja, megtisztelő, hogy a Rákóczi Szövetség felkért a mai koszorúzás szónokának.

2. Az  Egyesült Államokban élő Szent-Ivány Gábor: Count János Esterházy (1990) volt az úttörő, megelőzve a testvér 1948-ban megírt, majd nem sokkal halála előtt, 1964-ben kiegészített visszaemlékezése, Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen (Budapest: Püski, 1991) megjelenését. Azt ezt követően napvilágot látott számos visszaemlékezés és tanulmány feldolgozásával készült el a minden fontos részletre kiterjedő monográfia, Molnár Imre: Esterházy János (Dunaszerdahely: Nap Kiadóm 1997).

3. „Az Esterházy család nemcsak a törökvész ideje alatt állt a Habsburgok oldalán. Különböző háborúkban vettek részt […] mindig személyesen a császári ház érdekeit képviselve. Még az 1848-as forradalom évében is hű maradt az Esterházy család a Habsburg Házhoz: III. Pál Antal herceg, aki Magyarország első parlamenti kormányában miniszterként tevékenykedett, azonnal visszalépett, amikor Kossuth Lajos Habsburgellenes lázadást szított.” http://www.esterhazy.at/hu/kultur/HistorischerAbriss.htm

4. Molnár, id. mű, 184.l .

5.   Uo. 186-192. l.

6.   Malfatti-Esterházy Alice visszaemlékezése. Esterházy Emlékfüzet. Budapest: Rákóczi Szövetség, 2006. 55-56.l.

7.  Molnár, id. mű 87.l. V.ö. Magyar Nemzet 1938. szeptember 12. 6.l.

8.   Esterházy Emlékfüzet, 57.l.

---

AHF REMEMBERS THE HEROES OF THE HUNGARIAN HOLOCAUST

The Federation takes this opportunity to remember Carl Lutz, Raoul Wallenberg and other foreign diplomats as well as the Hungarian heroes who at great personal peril saved many Jewish lives. The Hungarians include but, of course, are not limited to the following individuals:

• Janos Esterhazy opposed the Slovak Nazi puppet regime of Jozef Tiso. At great peril to himself, he was the only member of the Slovak Parliament to vote against the law authorizing the deportation of Jews in 1942.  Later, Esterhazy personally saved Jews from the Holocaust. He was detained by the Nazis and died in a communist prison. He is still classified as a war criminal in Slovakia and shamefully called a follower of Hitler in 2011 by the Slovak President
• General Vilmos Nagybaczoni-Nagy who upon being appointed minister of defense by the Kallay government took measures to end the gross abuse threatening the lives of Jews and others in the auxiliary labor force;
• Tibor Baranszky who, as secretary to Monsignor Angelo Rotta, the Vatican’s ambassador to Budapest, saved many lives by distributing protective letters to Jews on forced marches and elsewhere;
• Roman Catholic Priest Ferenc Kallo who gave Jews life-saving certificates of baptism and who was killed by the Arrow Cross on October 29, 1944;
• Jozsef Antall Senior, who as a member of the ministry of internal affairs for civilian refugees
  gave refuge to and thereby saved Jews and Poles and who enjoyed the support and confidence of Minister of Interior Ferenc Keresztes‐Fischer and Prime Ministers Pal Teleki and after his death Miklos Kallay.
• Istvan Bethlen who communicated protests to Regent Horthy in 1944 against deportations following Nazi Germany’s occupation of Hungary; and
• Col. Ferenc Koszorus, posthumously promoted to the rank of General by Prime Minister Antall after the fall of Communism, who volunteered his services and mobilized the 1st Armored Division under his command to militarily intervene on July 5, 1944 to stop Laszlo Baky, a secretary of state in the Ministry of Interior for “Jewish Affairs,” from deporting the approximately 200,000 plus Jews from Budapest.