
An appeal from Amb. Jeszenszky:
“Kitűnő (mint mindig) a Vollebaeknek a szlovák nyelvtörvény ügyében írt levél. Megküldtem a Rákóczi Szövetségnek is. A felvidéki magyarság támogatásáért jó 20 éve igen sokat tett Rákóczi Szövetség (ennek elnökségi tagja vagyok) megkért, hogy nevükben gratuláljak megválasztásodhoz és sok sikert kívánjak fontos magyarságszolgálati munkádhoz.
A Szövetség évek óta szerény ösztöndíjjal támogatja a magyar iskolába beiratkozó diákokat, ill. szüleiket. Ennek hatása jelentős (ld a csatolt jelentést), megállt a magyar helyett szlovák iskolába beíratás aggasztó tendenciája – persze így is szörnyű, hogy milyen sok magyar szülő küldi szlovák iskolába gyermekét, ami gyakorlatilag a magyarság számára az illető elveszítését jelenti. A szlovák nyelvtörvény ezt a folyamatot akarja fölgyorsítani.
Kívánatos lenne, ha az AMSZ és minél több amerikai magyar csatlakozna a Rákóczi Szövetség ösztöndíj-programjához. Ez magánszemélyek esetében mindössze évi 10 vagy 20 000 Ft, azaz kb 50 vagy 100 $. Ezt egy hazai út alkalmából is be lehet fizetni.
Barátsággal köszönt
Jeszenszky Géza
AHF donation to the Rákóczi Szövetség (Rakoczi Federation) supporting ethnic Hungarian communities in the Carpathian Basin. The donation was targeted at providing scholarships and other support to students and families in Slovakia. Anti-Hungarian practices in Slovak state school registration and the Slovak Language Law forbidding the use of Hungarian in official business make it difficult for these historic communities to preserve their over 1000-year-old heritage. We need your support! Donate Now!
The Federation’s management team, including Amb. Geza Jeszenszky and Dr. József Halzl, are well respected and the organization’s work is not only known to be highly effective and well managed, it is essential and worthy of your support. Seen here is AHF Social Committee Chair, Erika Fedor, presenting a domnation to Federatiojn director, Amb. Jeszenszky.
Below is the 2009 Annual Report from the Federation for Hungarian Culture in the Czech Republic and Slovakia. The schloarship and educational program was a success. PLEASE CONSIDER A DONATION!
BESZÁMOLÓ A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG
FELVIDÉKI BEIRATKOZÁSI PROGRAMJÁNAK 2009. ÉVI
EREDMÉNYEIRŐL
A Rákóczi Szövetség, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány és a Felvidéken működő Szülőföldön Magyarul Társulás regionális tagszervezetei: a Város és Vidéke Célalapok a magyar iskolákkal és óvodákkal együttműködve 2009-ben is megvalósították a Felvidéki Beiratkozási Programot, amelynek két fő eleme a karácsonyi óvodai ajándékakció, valamint a felvidéki általános iskolás kisdiákok támogatására létrehozott beiratkozási ösztöndíj akció.
Karácsonyi óvodai ajándékakció
A Rákóczi Szövetség Alapítványával, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvánnyal közösen az előző évekhez hasonlóan 2009-ben is megszervezte a beíratási program részét képező karácsonyi óvodás ajándékcsomag akcióját.
A Célalapoktól összegyűjtött adatok alapján 12.055 darab ajándékcsomag került kiosztásra a Dél-Szlovákiát behálózó 25 Célalap területén, ahogyan ezt az 1. sz. táblázat is szemlélteti.
A gyermekekre vonatkozó adatgyűjtést a Célalapok településenként három kategória szerint végezték el: karácsonyi ajándékcsomagot kapott egész Szlovákia területén minden magyar óvodába járó gyermek, továbbá a szlovák óvodába járó gyermekek közül azok, akik a Célalapok által végzett felmérés szerint beszélik a magyar nyelvet, valamint azok a magyarul beszélő gyermekek is, akiket előreláthatólag a következő évben fognak első ízben óvodába beíratni. A korosztályoknak megfelelő tartalom szerint kétféle csomag került összeállításra, egyik csomagtípust a jövő évben iskolába beíratandó gyermekeknek adtuk, ehhez beszállítóként igénybe vettük az Apáczai Könyvkiadó által kedvezményesen felajánlott könyveket is, a másik ajándéktípust a többi óvodás és a jövő esztendőben óvodába beíratandó gyermekek kapták. Valamennyi érintett gyermek a HÉRA Alapítványtól – pályázati úton elnyert – egy-egy energiatakarékos lámpát is kapott ajándékba. A szállító az alább felsorolt Célalapokhoz juttatta el az ajándékcsomagokat, ahonnan az ajándékokat a Célalap körzetébe tartozó óvodákba továbbszállították, majd az ajándékok a karácsonyi ünnepkörben közösségi ünnepségek keretében kerültek kiosztásra. Minden csomag egy, a szülőknek szóló levelet tartalmazott, amely összefoglalta a magyar iskolaválasztás főbb érveit.
A program összköltsége 15.800.000 Ft volt, a program költségének fedezésére a Rákóczi Szövetség annak nemzetstratégiai fontosságára való tekintettel támogatást kért a Miniszterelnöki Hivataltól, a támogatási kérelmet azonban a múlt évhez hasonlóan elutasították.
1. sz. táblázat
Célalap neve
Jövőre iskolaköteles gyermekek száma
Óvodás korú gyermekek száma, akik jövőre még nem iskolakötelesek
Összes csomag
Dunaszerdahely
445
907
1 352
Érsekújvár
127
255
382
Fülek
116
337
453
Galánta
223
482
705
Gúta
130
446
576
Ipolyság
75
200
275
Kassa
49
56
105
Királyhelmec
313
625
938
Komárom
355
668
1 023
Léva
20
44
64
Losonc
54
63
117
Nagykapos
87
281
368
Nagykürtös
48
204
252
Nagymegyer
195
574
769
Nyitra
20
50
70
Párkány
253
489
742
Pozsony
28
60
88
Rimaszombat
268
580
848
Rozsnyó
158
345
503
Somorja
181
474
655
Szenc
41
127
168
Szepsi
73
192
265
Tornalja
202
458
660
Vágsellye
81
272
353
Zselíz
112
212
324
összesen
3 654
8 401
12 055
Beiratkozási ösztöndíj akció
A Rákóczi Szövetség a Célalapokkal és az iskolákkal együttműködve az előző évi feltételek mellett 2009-ben is megismételte első ízben 2004. év végén a Pro Professione Alapítvány támogatásával meghirdetett és 2005-ben végrehajtott ösztöndíj akcióját. Az akció egyszeri 10 ezer Ft beiratkozási ösztöndíj adományozását tartalmazta azon gyermekek számára, akik 2009-ben kezdik el tanulmányaikat a magyar tannyelvű iskolában. A források szűkösségére való tekintettel 2009-ben is csak a szociális és gazdasági szempontból hátrányos helyzetűnek tekintett országrészben, valamint a nyugati országrészben a peremvidékeken került teljes körűen meghirdetésre az ösztöndíj akció. A többi régióban, a tömbmagyarság lakóterületén csupán a nagycsaládosok és a más településre bejárni kényszerülők pályázhattak a beiratkozási ösztöndíjra. Az ösztöndíjakat a sokévi hagyománynak megfelelően 2009-ben is iskolai ünnepségek keretében adták át a Rákóczi Szövetség és az érintett Célalapok képviselői a családoknak. Az ösztöndíj átadás egyes esetekben már a tavasz folyamán, általában azonban ősszel, a tanévkezdés után történt meg. Az ösztöndíj átadásokon több esetben a programhoz csatlakozó közéleti személyiségek is (pl. Németh Zsolt, Jeszenszky Géza, Lévai Anikó, Mádl Dalma, Entz Géza, Vajna Zoltán, stb.) részt vettek. Az ösztöndíj átadási ünnepségek színhelyét és az átadott ösztöndíjak számát a 2. sz. táblázat tartalmazza.
2. sz. táblázat
S. sz.
Időpont
Célalap
Település
Ösztöndíjazottak száma
1.
2009.02.02
Ipolyság
Ipolyság
37
2.
2009.06.12
Érsekújvár
Nagykér
10
3.
2009.06.23
Vágsellye
Vágsellye
25
4.
2009.06.23
Vágsellye
Pered
37
5.
2009.06.23
Vágsellye
Farkasd
29
6.
2009.06.24
Galánta
Galánta
86
7.
2009.06.25
Rozsnyó
Dernő
21
8.
2009.06.25
Rozsnyó
Szádalmás
15
9.
2009.06.25
Rozsnyó
Pelsőc
21
10.
2009.06.25
Rozsnyó
Rozsnyó
37
11.
2009.06.30
Nyitra
Alsóbodok
22
12.
2009.09.02
Léva
Léva
19
13.
2009.09.09
Kassa
Kassa
21
14.
2009.09.11
Nagykapos
Nagyszelmenc
27
15.
2009.09.11
Nagykapos
Vaján
44
16.
2009.09.11
Nagykapos
Nagykapos
66
17.
2009.09.14
Rimaszombat
Bátka
73
18.
2009.09.14
Rimaszombat
Rimaszombat
79
19.
2009.09.14
Rimaszombat
Feled
148
20.
2009.09.16
Somorja
Lég
9
21.
2009.09.16
Somorja
Tejfalu
10
22.
2009.09.16
Somorja
Somorja
58
23.
2009.09.16
Somorja
Illésháza
42
24.
2009.09.16
Nagykürtös
Ipolybalog
21
25.
2009.09.16
Nagykürtös
Lukanénye
21
26.
2009.09.21
Galánta
Nagyfödémes
35
27.
2009.09.21
Galánta
Nagymácséd
29
28.
2009.09.21
Galánta
Nádszeg
21
29.
2009.09.22
Ipolyság
Ipolyszakálas
9
30.
2009.09.22
Ipolyság
Palást
5
31.
2009.09.22
Ipolyság
Ipolyság
5
32.
2009.09.23
Nagymegyer
Nagymegyer
29
33.
2009.09.24
Szenc
Szenc
29
34.
2009.09.24
Pozsony
Pozsony
30
35.
2009.09.25
Királyhelmec
Szomotor
32
36.
2009.09.25
Királyhelmec
Nagytárkány
63
37.
2009.09.25
Királyhelmec
Királyhelmec
93
38.
2009.09.25
Gúta
Gúta
46
39.
2009.09.29
Szepsi
Szepsi
51
40.
2009.09.29
Szepsi
Torna
24
41.
2009.09.29
Szepsi
Buzita
17
42.
2009.09.29
Szepsi
Szepsi
17
43.
2009.10.06
Érsekújvár
Szímő
15
44.
2009.10.06
Érsekújvár
Tardoskedd
18
45.
2009.10.06
Érsekújvár
Udvard
22
46.
2009.10.06
Érsekújvár
Érsekújvár
62
47.
2009.10.07
Losonc
Losonc
29
48.
2009.10.09
Tornalja
Tornalja
73
49.
2009.10.09
Tornalja
Rimaszécs
127
50.
2009.10.12
Fülek
Ragyolc
30
51.
2009.10.12
Fülek
Fülek
74
52.
2009.10.12
Fülek
Síd
23
53.
2009.10.12
Zselíz
Zselíz
82
54.
2009.10.14
Dunaszerdahely
Dunaszerdahely
29
55.
2009.11.10
Párkány
Muzsla
5
56.
2009.11.10
Párkány
Kéménd
8
57.
2009.11.10
Párkány
Szőgyén
15
58
2009.12.11
Komárom
Madar
13
59.
2009.12.11
Komárom
Komárom
33
60.
2009.12.11
Komárom
Szentpéter
20
61.
2010.02.16
Komárom
Madar
6
62.
2010.02.16
Vágsellye
Vágsellye
4
63.
2010.02.16
Érsekújvár
Kürt
14
összesen
2215
A beiratkozási program számszerű értékelése
A beiratkozási program 2009-ben is segített abban, hogy közüggyé váljon a magyar iskolába történő beiratkozás a Felvidéken. Ezt szolgálták az ösztöndíj átadási ünnepségek és a programról a média által közölt tájékoztató beszámolók. A program kifejezésre juttatta az anyaország társadalma egy részének szolidaritását a felvidéki magyarság iránt, aminek még inkább nyomatékot adnak a különböző 2009-ben is megtapasztalt szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások, mindenekelőtt a szlovák nyelvtörvény.
A Rákóczi Szövetség és a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány az elmúlt évekhez hasonlóan részletes elemzést végzett a magyar iskolába beíratott gyermekek számának alakulását illetően. A helyzetértékeléshez két adatnak van megkülönböztetett fontossága. Az egyik a magyar iskolába beíratott diákok számának változása, a másik annak az arányszámnak az alakulása, amely kifejezi a magyar iskolába beíratott gyermekek számát az adott régióban beíratott összes diákok számához viszonyítva. Az elemzést egyrészt indokolt elvégezni a program kezdete óta eltelt teljes időszakra (2004-2009.), másrészt a 2008-2009. időszakra vonatkozóan.
A táblázatból látható, hogy a múlt esztendőben magyar iskolába beíratott diákok száma 40 fővel (1,1 %-kal) növekedett, ami rendkívül örvendetes tény. Ugyanakkor megállapítható, hogy az elmúlt öt éves időszakban 15,51 %-kal csökkent a magyar iskolába beíratott gyermekek száma, ami elsősorban a demográfiai lejtmenet következménye. Ezt az is alátámasztja, hogy a magyar iskolába beíratott gyermekek számaránya az összes beíratott gyermek számához viszonyítva a vizsgált régiók összességében az elmúlt évben csupán 0,67 %-kal csökkent és a csökkenés mértéke az elmúlt öt év viszonylatában is mindössze 0,19 %. Ez azt jelenti, hogy sikerült az öt éves időszakban a magyar iskolák pozícióit stabilizálni, bár természetesen továbbra is tény, hogy a magyarul beszélő gyermekek 20-30 %-át a szülők félelemből, vagy a jobb érvényesülés reményében szlovák tannyelvű iskolába íratják be. A kassai és pozsonyi régiókat vizsgálatunkban külön kezeltük, mivel ezekben a régiókban elenyésző a magyar nemzetiségűek részaránya az összes lakossághoz képest, de a táblázatból látható, hogy a két nagyváros iskoláiban a magyar iskolába beíratott gyermekek száma enyhén növekvő tendenciát mutat.
Érdekes eredményeket kapunk, ha a számadatokat régiónként (Célalaponként) vizsgáljuk. Miközben az előzőek szerint a magyar iskolába beíratott diákok számaránya öt év viszonylatában minimálisan csökkent, a 23 vizsgált Célalap közül 11 Célalap esetén ez a számarány növekedett és ebben a csoportban 9 olyan régió található, ahol az ösztöndíj akciót minden évben teljes körűen megvalósítottuk. Bár a magyar iskolába beíratott diákok száma öt év alatt összességében az előzőek szerint jelentősen csökkent, de itt is található négy olyan Célalap, ahol az abszolút számok tekintetében is növekedés tapasztalható és megállapítható, hogy ezek a teljes körűen ösztöndíjazott régiók csoportjába tartoznak (Fülek, Léva, Nagykapos, Szepsi).
Vizsgálatot végeztünk arra vonatkozóan is, miképpen alakulnak a magyar iskolába történő beiratkozás számai és számarányai a magyarlakta városokban. A vonatkozó adatokat a 3. táblázat tartalmazza
3. sz. táblázat
Magyarlakta városok nemzetiségi arányai és beiratkozási adatok %
M 2001
M/Ö 2009
M/Ö 2008-2009
M/Ö 2004-2009
M/M 2004-2009
Dunaszerdahely
79,75
63,46
-0,44
-4,78
-5,17
Érsekújvár
27,52
9,22
-6,74
-8,05
-54,93
Fülek
64,4
66,67
-3,26
18,64
34,43
Galánta
36,8
16,78
-0,68
1,13
-17,24
Gúta
80,77
77,78
2,78
-0,71
15,07
Ipolyság
62,21
46,94
-2,24
3,29
-16,36
Királyhelmec
76,94
39,18
-0,62
-6,58
-29,63
Révkomárom
60,09
64,1
3,31
6,13
0
Léva
12,23
5,93
2,96
1,43
5,26
Losonc
13,11
3,04
-2,35
-3,42
-52,63
Nagykapos
56,98
50,00
-7,94
9,37
-4,62
Nagymegyer
84,55
80,88
6,46
6,37
-27,63
Párkány
68,74
55,12
-7,13
-9,91
-24,73
Rimaszombat
35,26
26,49
-6,84
-3,78
-20,22
Rozsnyó
26,8
20,28
-0,07
3,3
-2,27
Somorja
66,63
32,52
0,13
3,95
0
Szenc
22,12
7,36
1,97
-2,7
-29,41
Szepsi
43,65
50,00
7,06
10,45
25,71
Tornalja
62,14
59,26
1,57
5,05
10,34
Vágsellye
17,88
5,41
-1,26
-0,86
-33,33
Zselíz
51,25
38,36
-11,24
0,86
-22,22
M 2001: Magyar nemzetiségűek részaránya az egyes városokban a 2001-es népszámlálás adatai szerint
M/Ö: Magyar iskolába beíratott diákok aránya az összes beíratott diákhoz képest
M/M 2004-2009: Magyar iskolába beíratott diákok arányának változása az időszakban
Általában megállapítható, hogy jelentős negatív eltérés van ezekben a városokban a nemzetiségi arányok és a magyar iskolába történő beiratkozás arányszámai között, ami arra is utal, hogy jelentősen fokozni kell az erőfeszítéseket ezekben a városokban a magyar iskolába történő beiratkozási kampány hatékonyságának növelésére. Itt is megfigyelhető, hogy néhány városban (Fülek, Gúta, Léva, Tornalja) a magyar iskolába beíratott diákok száma öt év alatt növekedett. Több városban (Fülek, Galánta, Ipolyság, Révkomárom, Léva, Nagykapos, Nagymegyer, Rozsnyó, Somorja, Szepsi, Tornalja, Zselíz) növekedett a vizsgált időszakban a magyar iskolába beíratott diákok számaránya is. Ez utóbbi városok túlnyomó részében az ösztöndíj akció öt éven át teljes körűen megvalósításra került.
Az eredmények alapján és a szlovákiai belpolitikai helyzetet is figyelembe véve a program további folytatásra javasolható azzal, hogy az eddiginél is fokozottabb figyelmet kell fordítani valamennyi érintett család felkutatására és egyéni megszólítására, az ösztöndíj rendszert pedig a kedvezménytörvény szellemében ki kell terjeszteni minden magyar óvodába és iskolába járó gyermekre, éspedig a tanulmányi időszak egészére (az alapiskola első osztályától a középiskola befejezéséig).
Beiratkozási ösztöndíj akció költségei és forrásai
A beiratkozási ösztöndíj program öt éve során az átadott ösztöndíjak száma összesen 9.763 volt. Ehhez a civil szervezetek, Polgári Körök, alapítványok, magánszemélyek és önkormányzatok 91.450.000 Ft céladománnyal járultak hozzá. Az OTP Bank 2009-ben nyújtott 7 millió Ft támogatását a Bank reklámkampányával kapcsoltuk össze, aminek eredményeként 189 család kedvezményes folyószámla-szerződés formájában üzleti kapcsolatot létesített a szlovákiai OTP Bankkal.
[<< Back to News from Slovakia]
Related

Rólunk
A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal s céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.
Nevéből adódóan másik fontos feladatának tekinti II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének és emlékének megőrzését és a magyar kulturális hagyományok ápolását. A fenti célok elérése érdekében a Szövetség, központi irodája és a Kárpát-medence szerte működő helyi szervezetei révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben.
A Szövetség rendezvényeiről, programjairól a honlapon részletes tájékoztatást nyújtunk a Rendezvények menüpont alatt. A Szövetség jelenleg Kárpát-medence szerte több mint 9000 taggal, és csaknem 200 helyi szervezettel büszkélkedhet, amelyek számos programot, rendezvényt valósítanak meg a határon túli magyarság, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítése és II. Rákóczi Ferenc szellemi örökségének megőrzése érdekében.
A Szövetség, az általa kitűzött célok hatékonyabb elérése érdekében, 1990-ben létrehozta alapítványát, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, melynek tevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság sokoldalú támogatására terjed ki A Rákóczi Szövetség életében az 1998-as évben jelentős változás állt be azáltal, hogy a Fővárosi Bíróság a Szövetséget kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánította. Ez többek között azt is jelenti, hogy a Rákóczi Szövetség céljait anyagilag támogató magánszemélyek és vállalatok az adózáskor igen jelentős kedvezményeket kapnak (magánszemélyek 35%-os, cégek 150%-os adójóváírást vehetnek igénybe).
Amennyiben Szövetségünk céljai felkeltették érdeklődését, úgy kérjük olvassa el Alapszabályunkat, amelyet a főoldalon megtalál és ha úgy érzi, hogy valamely területen Szövetségünket, pontosabban szólva a határon túli magyarságot segíteni tudja, úgy kérjük, hogy a megadott telefonszámunkon jelentkezzen és kollégáink felvilágosítást adnak a Szövetség életébe való bekapcsolódás lehetőségeiről.

Links
- The Slovak Language Law
- AHF calls upon Vice President Biden to discuss Slovakia’s language law with Hungarian Prime Minister Bajnai
- AHF Submits Letter Regarding Intolerance in Slovakia
- Use of Hungarian ILLEGAL in Slovakia – Hungarian FM expresses regret
- The American Hungarian Federation’s call for greater cooperation among Hungarian American organizations in raising the ill-advised and discriminatory Slovak language law published in Heti Valasz
- “Halál a magyarokra!” / “Hunok a gázkamrába! Magyarok a Dunába!“
- 168 Óra Online írása: A ‘Halál a magyarokra’ Amerikában is kiverte a biztosítékot
- Amerikai magyar szervezet küldött levelet Kubišnak
- Slovaks Confirm Benes Decrees: Called “Cancer of the Slovak Nation.” AHF issues statement.
- The Benes Decrees – a shameful act of ethnic cleansing
- The Treaty of Trianon – A Nation Dismembered
- Vojvodina – More ethnic cleansing in historic Vajdasag
- News from Rumania – Home to the largest Hungarian “minority”
- Hungarian National Flags fly again in Hungarian churches in today’s Slovakia
- AHF Supporting Dual Citizenship
- www.vilagmagyarsag.com – includes English and Hungarian resources and petition
