The Hungarian Reformed Church Unites: American Hungarian Federation – Founded 1906

R

5/22/2009 – Globális egyesülés – A Kárpát-medencei egység után jövőre megalakul a Református Világközösség… A Kárpát-medence után globális szinten is egyesülnek a reformátusok.

Genfben üléseznek a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács végrehajtó bizottságai. A közös tanácskozás legfontosabb témája a 2010. júniusában az amerikai Grand Rapids-ben sorra kerülő egyesülés, amelynek nyomán a két református világszervezet Református Világközösségeként él tovább. Az ülésen az új szervezet alkotmányáról, küldetésnyilatkozatáról, szervezeti felépítéséről és költségvetéséről is döntenek a küldöttek. Az 2010. évi egyesülő közgyűlés részleteit is most vitatják meg, ahogy a több mint ezer küldött részvételével zajló döntéshozatal módjának részleteiről is egyeztetnek.

A 110 ország 220 egyházából mintegy 80 millió keresztyént tömörítő közösség életében a magyar reformátusság továbbra is fontos szerepet játszik, mint a legnagyobb egyházak egyike. A Magyar Református Egyház zsinati közösségének létrejöttével a magyar református egyházak felelőssége és lehetősége a missziói küldetésében megerősödő, ugyanakkor pénzügyi megszorításokra kényszerülő új szervezetben tovább erősödhet. Erről tanúskodik a Református Világszövetség elnökének és főtitkárának a magyar reformátusság egyesülésének alkalmával küldött üzenete: „Nagyon hálásak vagyunk azért az igen fontos szerepért, amelyet a Magyar Református Egyház vállalt a Világszövetség életében az elmúlt évek folyamán. Bízunk abban, hogy ez a hozzájárulás csak növekszik azzal, hogy közösségüket új formában juttatják kifejezésre, a Világszövetség pedig a Református Egyházak Világközösségévé válik.”

Join online!

Join online!

[< Back to all News!]

Hungarian Reformed Church Divisions in the Hungarian Kingdom. Churches in Transylvania (now Rumania), Northern Hungary (now Slovakia), Southern Hungary (now in Serbia), and Croatia were separated after the tragedy at the Treaty of Trianon in which Hungary lost 2/3 of her territory and millions of her people were now under hostiile governments.

“Global Unity:” Hungarian Reformed Churches Unite… On May 22, 2009 the Reformed Churches in the Carpathian Basin expressed their unity by accepting a common constitution. This is an tremendously symbolic action uniting Hungarian communities throughout the Carpathian Basin for the first time since Trianon. On a related note, the Budapest – Pannonhalma Magtár Művészeti Alapítvány is publishing a new leather-bound edition of the Vizsoly Bible and a accompanying DVD.

The Hungarian Reformed Church (Hungarian: Magyarországi Református Egyház) is a key representative of Christianity in Hungary, being numerically the second-largest denomination in Hungary after the Roman Catholic Church, and the biggest denomination among ethnic Hungarians in Romania. It is a Reformed Church in the Calvinist tradition. Read more on Wikipedia.



Links


More news

All news and statements